Időben érkeztünk
hogy átvegyük a posztot,
átnéztük a helyiségleltárt,
majd kiraktuk a kosztot.
Befutott közben a negyedik társ is
hiányát éreznénk, ha lénye már nem lenne
„Pajti” az őrkutya vidáman csaholva,
indulásra kész és nagyon-nagyon menne.
Mielőtt nekivágnánk
az első járőr körnek,
egy pohár bor még jól jön
szívmelengetőnek.
Aztán indulunk figyelve
végig az utakon,
jobb part majd hátsó gát,
a megszokott vonalon.
Faházak között kígyózva,
fel az első gátra,
csodálkozva nézünk
e változó világra.
Mennyi új ház épült
betöltve helyeket,
és milyen sok új arcnak
tanulunk neveket.
A gátra érkezvén,
mielőtt elérnénk a hídra,
megállunk a vízforgatónál,
hátha kint a vidra.
De albérlőnk most másfelé jár,
itt csupán a víz csobog.
Hol vannak már a derűs napok,
a benépesült part, a nyári láz
elhagyott, kihalt most minden,
csupán a nád zizeg, a szél fuvoláz.
Lebben az idő ködfátyola,
és vele, múltat őrző minden titka,
arcokat látok, akikkel a túlpartra ért már Kharón ladikja.
Scholl Mihály, László Sanyi bácsi és a többiek
Óh ti égiek! Példakép régiek!
Örök horgász halhatatlanok.
Munkátok lám, beérte gyümölcsét, hatalmas érték
mely sok örömet okoz, tavunk és környéke
ma már egy gyöngyszem, sőt, valóban egy ékszerdoboz.
meghajtjuk fejünket. Köszönjük mindenkinek.
Epilógus: Érdemes folytatni a szép hagyományokat,
a munkát, amit a jelen és majdan a jövő
is jelez. Ápolni mindazt amit örökbe kaptunk
mert örökségünk nagy kincs, de egyben kötelez.
Kovács Ferenc
Környebánya, 2004. január 22.